Az április közepétől június közepéig terjedő két hónap a kedvenc időszakom az évben. Végre kizöldülnek a fák, bokrok, nyílnak a virágok, és énekelnek, költenek a madarak. Mostmár harmadik éve izgulok ilyenkor mindig, hogy vajon megtisztel-e valamelyik madár a költésével legalább az egyik kihelyezett mesterséges odúban Debrecenben. Tavaly ilyenkor már fészek volt az egyik rozsdafarkú odúban - most nincs semmi, a hálátlanok! Egész télen etettünk/etetett családom (én ugye életvitelszerűen Budapesten tartózkodom), az itató most is ki van nekik téve. Idén még fészekanyagot is kiraktunk a madaraknak: száraz fű, puha tollak, és a prémium alapanyag, a lószőr (rokonoktól szerezve) - ilyen jó cuccot biztos nem találnak a környéken! Szóval, ki van a kis tollas seggük nyalva rendesen. Csalódott vagyok egy kicsit persze, hogy nem tért vissza a rozsdafarkú az odújába, pedig itt dalol a kertekben.

Viszont! Úgy néz ki, egy mezei veréb pár úgy döntött, a fűzfán lévő B-típusú odút választja lakhelyéül. Már márciusban kinézték az odút, most is ott ólálkodnak mindig körülötte, de úgy tűnik, nem tetszik nekik, ha a fa alatt állva bámulom őket, mert akkor nem nagyon hajlandók bemenni. Többször is elkaptam viszont őket, amint az odúból bújnak ki éppen, vagy a fejüket a lyukon kidugva kukucskálnak. Mivel nem kajával a csőrükben repkednek, azt tippelem, a tojásokat melengetik. Sokan nem szeretik a verebeket, a környéken rengetegen vannak, de nekem nagyon jó érzés, hogy beköltöztek az általunk kirakott odúba.

A verebek mellett egy feketerigó pár is költ a kertünkben, megint. Azt hiszem, ott már fiókák is vannak. Véletlenül akadtam rá a fészekre, amit a hátsó falat befutó sűrű borostyán közé rejtettek. Oda tettem át tavaly a kis fonott fészkelőkast, amit még két éve szereztem be, és vörösbegy/ökörszem megtelepítésének reményével helyeztem ki (márciusban előbbi rájárt az etetőre, de úgy tűnik, továbbállt). A fészkelőkast a madarak (?) nem rendeltetésszerűen (vagyis fészkelésre) használták - valami irigy kis madárka abban dugdosta télen a napraforgót az etetőről :) Mostanra viszont kiürült a titkos éléskamra, bár olyan sok mag nem volt benne sosem. Miközben ezt vizsgálgattam, a fészkelőkas fölüli, teljesen rejtett fészekből a feketerigó tojó majdnem nekirepült a fejemnek, a szívbajt hozta rám. A sűrűből halk csicsergés hallatszott, de nem akartam túl közel menni, így nem tudom, hány fióka lehet. Később rigóaput is láttam, amint cserebogárral a csőrében eltűnik a susnyásban.

A búbos bankáknak azonban csak nem tetszik a kertünk. Inkább a házzal szemben, az utca másik oldalán álló egyik fa likába költöztek be, alig fejmagasságban. Ha búbos banka lennék, én a D-típusú odút választottam volna (esetleg a tavaly fúrt harkályodút a szomszédos fán - az még mindig kiadó), az biztonságosabbnak, csendesebbnek és tágasabbnak is tűnik... dehát ők tudják. Az ablakból így is rájuk lehet látni, szóval nekem végülis mindegy, örülök neki, remélem, sikerrel járnak, és nem nyúlkál be az odúba valami rossz szándékú idióta az utcáról.   

Jó ilyenkor itthon lenni, a fülemülék egész éjszaka és napközben is küldik. Tavaly csak távolabbról hallottam egyet, de most mintha többen is lennének, legalább kettő, és itt dalolnak az utcában, szomszédos kertekben. A ház felett fecskék csicseregnek, a süni (aki télire a levendula alá vackolt be, és márciusban túrta ki magát) esténként a bokrok közt mocorog, és telepotyogtatja a kertet a kakijával. Erdei pintyek, zöldikék, tengelicek, cinegék, csicsörkék, seregélyek, és rengeteg más madár, amik a fákról, bokrok közül énekelnek vagy kialtoznak, csak sajnos nem látom őket, hang alapján pedig nem mindet tudom beazonosítani. Még egy barátposzátát is sikerült megfigyelni, egyre bővül a kertlista.

Nemsokára pedig eljön a szokásos tavaszi halastavas madárles ideje is!

Nem utálom a telet, de január vége-február idején mindig kezd belőle egy kicsit elegem lenni, persze gondolom, a legtöbb ember így van ezzel. Ilyenkor mindig rám tör egyfajta ábrándozós-nosztalgiázós érzés, várom a tavaszt, a szép időt, a fák kizöldülését, és az elmúlt évek tavaszi-nyári fotóit nézegetem. Most például legszívesebben annál a Tisza-holtágnál lennék, ahová minden évben ellátogatunk.  

Kifeküdnék a fűbe a napra, és hallgatnám a természet hangjait. Milyen jó volt tavaly nyáron is itt feküdni, távol a városi zajoktól. Két horgász, egy kis srác meg az apja ültek a túlsó parton a bokroknál, csendben pecáztak, rajtuk kívül sehol senki. A barátommal nekidőltünk a töltésnek, és néztük, ahogy egy jégmadár, tíz-tizenöt méternyire tőlünk, a vízbe lógó ágakról lesi a kis halakat. Nemsokára csatlakozott hozzá még egy, majd egy harmadik is. Legalább félórán keresztül figyelhettük, ahogy néha bevágnak a vízbe. Prüntyögés hallatszik a víz felől, hamarosan egy csapat gyurgyalag repül el felettünk. Mivel vakítóan süt a nap, nem igazán lehet látni, mennyire színesek is ezek a madarak. Sárgarigók repkednek fáról-fára, az erdő felől egy őz riasztását halljuk, visszhangzik tőle az egész táj.

Ha végigsétálunk a holtág mentén az erdőben, szemközt mindig látunk szürke gémeket. Állítólag van egy nagyon régi gémtelep nem messze innen, az élő Tisza ártéri erdejében, 80-90 pár fészkelő madárral. Szívesen ellátogatnék egyszer oda, nagy élmény lehet őket a fészkeiknél megfigyelni, de a látogatása szigorúan tilos, fokozottan védett természetvédelmi területen van az erdő mélyén. Meg persze amúgy sem tudom, pontosan merre van. Nem baj, azért itt a holtágnál is nagyon szép. 

Időnként a madarak és emlősök (őzek, egerek, pockok) mellett találkozunk mindenféle hüllőkkel és kétéltűekkel is. Kecskebéka:

De már csak 3-4 hónap, és újra ilyen szépen kizöldül és virágba borul minden, kisüt a nap, visszatérnek a költöző madarak is, és újra kifeküdhetünk a töltésre a vízivilágot bámulni.

(Ezt a bejegyzést még nyáron írtam, csak elfelejtettem kitenni...)

Szeretek Budapesten a belváros közvetlen közelében lakni, jó, hogy minden ott van egy ugrásnyira, éjjel 2-kor is le tudok ugrani a boltba, ha valami hiányzik, mindig lehet mit csinálni, és különösebben a zaj sem szokott zavarni. Néha azonban muszáj egy kicsit kiszakadni a nagyvárosból, ilyenkor jó, ha egy kis időt nyugiban, mondjuk falun tud tölteni az ember.

Három hét után ismét hazalátogattam Debrecenbe, sajnos ahhoz későn, hogy láthassam a harkályfiókákat - pár napja repültek ki, korábban viszont gyakran dugták ki a fejüket a lyukon, az elmondások alapján. Mostmár üresen áll az odú:

A rozsdafarkú azonban még ki sem keltette a fiókáit, egész nap a fészkén ül, és kifelé kukucskál:

Vártam, hogy mikor repül el róla egy kis időre, hogy beleleshessek a fészekbe (elzavarni nyilván nem akartam). Ez a pillanat vasárnap este jött el, ekkor villámgyorsan felpattantam a létrára, belefotóztam az odúba, és már ott sem voltam. A madár úgy negyedóra múlva tért vissza. Ez található jelenleg az odúban:

A házi rozsdafarkú 6-8 nap alatt készül el a fészkével, a fiókák - időjárástól függően - 12-17 nap alatt kelnek ki a tojásból, és kb. kéthetes korukban repülnek ki a fészekből (forrás: Schmidt Egon: Madárlexikon). Ezek alapján - gondolom én - a napokban várható a fiókák kikelése, mivel három hete már volt valami fészekféle a dobozban. Sajnos erről le fogok maradni, mert vissza kell mennem Budapestre.

Egy fekete rigó pár pedig a ház mögötti falat behálózó, sűrű borostyánt választotta lakhelyéül, de a fészket csak akkor lehetne közelebbről megvizsgálni, ha teljesen széttúrnánk a növényzetet, úgyhogy a fiókák státuszáról nem áll rendelkezésre információ. Korábban azonban tojáshéj-darabokat találtunk a fészek feltételezett helye alatt, esténként pedig a rigószülők felháborodva kiabálnak, ha esetleg kint merészelünk tartózkodni a ház mögött. 

A búbos banka is itt repked a ház felett (bezzeg a neki kitett odúba nem hajlandó beköltözni), a közelben pedig fülemüle énekel valahol. További gyakori fajok: verebek, zöldike, erdei pinty, balkáni gerle, tengelic, seregély, néhány füstifecske.

Budapesten a társasház belső udvarában újra költenek a dolmányos varjak (legalábbis gyakran repkednek a csőrükben faágakkal), illetve egy örvös galamb pár is fészket rakott a fenyőfára. 

Örömmel jelentem, hogy az egyik C-típusú odút birtokba vette a házi rozsdafarkú!

Meglepődtem, mert amikor legutóbb, azaz három hete hazalátogattam, még semmi jel nem utalt arra, hogy bárki érdeklődött volna valamelyik odú iránt, családom is azt jelentette, hogy semmi aktivitás nincs egyik tavaly kirakott odúnál sem, ez is teljesen üres volt még. Véletlenül vettem észre, hogy az eresz alá kitett odúban pedig sötétlik valami: távolról is látszott, hogy fészek van benne, egyszer pedig azt is láttam, amint elrepül róla a rozsdafarkú tojó. Mivel nem lehet teljesen belelátni az odúba (kb. 2,2 méter magasan van), nem tudom, van-e a fészekben tojás, még a rajta ülő madarat sem nagyon lehet látni. Szívesen odaállítanám a létrát és belelesnék, de attól félek, azzal elijeszteném a madarat és talán vissza se jönne, úgyhogy visszafogom magam, ha költ, akkor pár héten belül úgyis látni lehet majd, amint etetnek. Remélem, nem gondolják meg magukat, és sikerrel járnak.

Ezen kívül a ház előtt álló öreg fában nagy fakopáncs költ, még a télen fúrta a lyukat az egyik vastag, korhadt ágba, a hétvégén többször láttam, amint a hím ki-be bujkál, illetve a fatörzsön kúszik. Sose bújt be teljesen az odúba, mindig csak félig, arra tippelek, már a tojásokon ülő párját eteti, de ide még ha akarnék, se tudnék felmászni és belenézni.

A többi odúnál nem nagyon van mozgás, a másik C-típusúban biztosan nem lakik senki, a többibe meg nem látok bele. Tavaly elég stabilan rögzítettük madzagokkal, drótokkal, hogy véletlenül se essenek le, úgyhogy most nem piszkáltunk hozzá, majd ősszel leszedjük és felnyitjuk őket. Nem álltam ugyan lesben órákig egyiknél sem (nem is nagyon lett volna hová elbújni, lesépítéssel, álcázással meg ilyesmikkel meg nem volt kedvem bohóckodni), de nem láttam egyiknél se mozgást, szóval gondolom, ha lakna bent valaki, feltűnt volna, ahogyan a harkály esetében is. Másrészt viszont a rozsdafarkút sem vette észre eddig senki, amikor a fészket rakta, úgyhogy ki tudja :)

Csak néhány kép, nosztalgiának, tavaly nyárról. Itt laknak a gyurgyalagok:

A képeken nem látszanak, de végig ott prüntyögtek körülöttünk. Nem akartuk őket a fészkeiknél nagyon zavarni, pár perc múlva mentünk tovább.

2011 június 21-én Tiszafüredre látogattunk el és csaptunk egy fantasztikus kenus kirándulást a tavon, amiről az előző bejegyzés szólt. Ezzel azonban még nem volt vége a nyaralásnak, ugyanis még aznap délután továbbindultunk, hogy felfedezzük az Egyek-Pusztakócsi mocsarak területét.

Miután megkajáltunk a szabad strandon, elindultunk a cuccokkal először a tiszafüredi Sparba, hogy bevásároljunk estére/reggelre szendvics-alapanyagokból. A terv szerint valahogy a Hortobágyi Nemzeti Park Nyugati Fogadóházába kellett eljutnunk (ami a 33-as út mentén van valahol a puszta közepén), aznap estére ugyanis foglalásunk volt ide két főre, egy éjszakára. Miután kellő időt elcsesztünk a bevásárlással, rájöttünk, hogy lekéstük a buszt, ami odavitt volna minket, ezért megálltunk az utcán az egyik gólyafészek alatt tanakodni, hogy most hogyan tovább. Kicsit nyűgösek voltunk, mivel eléggé lefáradtunk a széllel szemben való evezésben, meleg volt, több busz aznap nem ment már arra és fogalmunk sem volt, hogy mit tegyünk. Végül úgy döntöttünk, hogy felszállunk egy vonatra, ami Egyekre visz. Nem igazán ott tesz le, ahol kéne, de gondoltuk, ez majd legyen a bajunk akkor, ha már leszálltunk :)

 A vizsgák és egyéb kötelességek letudtával júniusban egy egész hetet a nyaralásnak, pihenésnek és madármegfigyelésnek szenteltünk. Fantasztikus élményekben volt részünk, amik június 21-én kezdődtek egy egynapos tisza-tavi kirándulással.

Kedden reggel Debrecenből indultunk Tiszafüredre a 8.45-ös vonattal. Már az út is egy élmény volt, szép volt az idő, a mezőkön nyulak, őzek ugráltak, nagy volt a kísértés, hogy már a halastavaknál leszálljak. Az Ohat-Pusztakócs nevű megállóhelyen, a puszta közepén úgy egy félórát álltunk, és bár már izgatott voltam, hogy újra láthassam a Tisza-tavat, nem nagyon bántam a késlekedést. Szépen sütött a nap, gyönyörű kék volt az ég, nem volt durva kánikula, de viszonylag meleg volt, jó illatokat hozó enyhe, frissítő szellő fújdogált. A megállóhely melletti bokros-fás bozótból rengeteg madár, többek közt fülemüle hangja szólt, a szomszédos síneken egy jókora vízisikló tekergőzött. (A bejegyzés a címre kattintva folytatódik.)

Április 22-én ismét kilátogattunk a Hortobágy-halastavakhoz, immáron negyedik alkalommal. Büszke voltam magunkra, hogy fel bírtunk kelni, és a 3/4 7-es vonattal kizötykölődtünk a halastóra. Már a vonat ablakából rengeteg nyulat, őzet és madarat, főleg nyári ludat (legalább százat!) láttunk. A romos épületnél most a tavaly és tavalyelőtt nyárhoz képest nem sok molnárfecskét láttunk, gondolom, még nem érkezett meg mindenki, olyan 10-20 fecske lézengett csak a jóval kevesebb fészek körül. A kisvasút állomásánál, ahol egyébként belépőjegyet kellene venni a területre, nem volt senki, ezért lassan elindultunk a tavak felé. Már az első fáról sárgarigó, majd rögtön utána számos más madár énekét hallottam, de csak egy seregély hangutánzott az ágon ülve a neki kitett fészkelőodú mellől - pedig régi vágyam egyszer végre sárgarigót látni, bár még csak mostanában jön haza elvileg. A másik nagy vágyálmom a fekete gólya és a batla megpillantása a természetben, aznap is elég izgatott voltam, hogy "hátha most" - persze ez az élmény még várat magára, de azért nem csalódtam aznap sem :) (nincs tovább gomb, de azért a címre kattintva folytatódik...)

 Múlt hét szombaton kiraktunk öt darab faodút (két db B-, 2 db C- és egy D-típusú) és egy fonott fészkelőkast Debrecenben a mi, illetve Nagymamám kertjébe, aki velünk szemben lakik. Tudom, hogy eléggé elkéstünk a kihelyezéssel, de később szállították ki az odúkat, mint ahogy vártam, és egy hónapja, amikor itthon voltam, még nem érkeztek meg. Azért remélem, hogy még idén beköltözik valaki legalább az egyikbe, mondjuk egy másod- vagy egy elkésett költés erejére.

(a teljes bejegyzés elolvasásához a bejegyzés címére lehet kattintani, mint a többi poszt esetében is - csak nem akarja azt a nyomorult 'tovább' gombot kiírni.)

Kezdek rájönni arra, hogy budapesti lakosként sem kell túl messzire menni ahhoz, hogy kikerüljünk a természetbe, vagy a házigalambnál és feketerigónál némileg "különlegesebb" madarakkal is találkozhasson az ember. Eddig azt gondoltam, a "nem messze" a Pilist jelenti vagy esetleg a Budai-hegységet, de a Margitsziget is igazi kincsesbánya a madarak fellelhetőségének szempontjából, de még a majdnem-belvárosi társasház belső udvarán is találkozhat az ember egy-két váratlan példánnyal :)

Tényleg bagoly volt, amit hallottam :)

Szombat este, a VB-bronzmeccs után megint távolabbról hallottam a nyávogó-nyikorgó hangot, amit erdei fülesbagoly fiókának tippeltem korábban. A barátommal zseblámpával felszerelkezve elindultunk a hang irányába, bár nem igazán reménykedtem abban, hogy megtaláljuk a madarat. Az utca vége felé egyre erősödött a hang, amikor nem teljesen a végén megérkeztünk ahhoz a fához, aminek a tetejéről a nyikorgás szólt. Zseblámpával pásztázni kezdtük a lombot, amikor végre megláttuk! Egy kábé felnőtt erdei fülesbagoly volt, a tollai már teljesen kinőttek, nem volt pelyhes, de talán egy kicsivel kisebb volt, mint amekkorának én egy felnőtt baglyot képzelek (kb. 25 centis lehetett). Magasan ült fenn a fán, amikor rávilágítottunk, kb. három ággal odébb repült/ugrott. Közben folyamatosan csipogott, tollfüleit felmeresztve és kerek gombócfejét 90 fokban oldalra döntve kíváncsian bámult le ránk, én meg közben majd' elolvadtam a gyönyörűségtől. Aztán arrébb kellett állnunk, mert egy biciklis jött az úton, aki kissé gyanakodva nézett ránk, mintha idióták lennénk, majd bement a házba, ami előtt a fa volt. Mivel kicsit cikinek éreztem, hogy ott állunk éjszaka a srác háza előtt zseblámpával, plusz a baglyot is elvesztettük szem elől (ott volt még a fán, csak elbújt a lombkoronában), lassan elindultunk hazafelé, magunk mögött hagyva a nyávogó baglyot.

Eddig megfigyelt és beazonosított madarak Budapesten a társasház belső udvarán:

- balkáni gerle

- örvös galamb

- széncinege, kék cinege

- vetési varjú

- dolmányos varjú (fészkel is)

- szarka

- fenyőrigó (kb. 100, télen)

- feketerigó

- zöldike

- tengelic

- házi rozsdafarkú

- héja, karvaly

- sarlósfecske (magasan a háztömb felett)

- csonttollú

A listát folyamatosan bővítem.

Eddig megfigyelt és beazonosított madarak Debrecenben a ház körül:

- házi és mezei veréb

- balkáni gerle

- házi rozsdafarkú

- erdei pinty (hang alapján)

- feketerigó

- csóka

- vetési és dolmányos varjú

- szarka

- molnárfecske, füstifecske

- nagy (balkáni?) fakopáncs

- zöldike

- széncinege, barátcinege

- tengelic

- seregély

- búbosbanka :)

- kakukk (hang alapján)

- fülemüle (hang alapján)

- csicsörke (költött is)

- dankasirály, sarlósfecske (magasan repkedve a ház felett)

- karvaly, fenyőrigó (télen)

- vörösbegy

- barátposzáta

- erdei fülesbagoly (hang alapján).

(+ nemmadár: sün, különböző gyíkok, egér, egyszer mókus, mindenféle rovar, köztük fecskefarkú lepke, nappali pávaszem, atalanta-lepke, kacsafarkú szender.) 

A fülesbaglyot persze lehet, hogy csak beképzelem, de tegnap és tegnapelőtt este/éjjel is hallottam valami nyivákoló hangot, pont ilyet. És nem, biztosan nem kismacska volt, és szüleim is gyakran hallják éjjelente. Tegnap távolabbról jött a hang, mint tegnapelőtt, ma este tervezem, hogy zseblámpával elindulok megkeresni, ha megint meghallom. Nappal mászkáltam kicsit a környéken, de se fészket, se alvó kisbaglyot nem láttam... Tegnap mintha felnőtt fülesbagoly huhogást is hallottam volna, de ebben egyáltalán nem vagyok biztos, távolról jött, rövid ideig és nehéz volt kivenni a kutyaugatás miatt. Kertvárosi részen lakunk, nem messze innen van egy kisebb erdő is.

A listát folyamatosan kiegészítem az újabb fajokkal.

2008 a vizek éve volt Magyarországon (mint ahogy idén a fesztiválok éve van), egy évvel később, 2009 nyarán pedig meg is találtam az ennek alkalmából kiadott "Itthon otthon van!" programajánló magazint. Ebben volt egy rövid kis cikk a Velencei-tó madárvilágáról. Már nem találom itthon a magazint, de valami olyasmiről írtak, hogy menjünk el Agárdra, ahonnan kishajóval át lehet menni a szemközti Pákozdhoz tartozó Szúnyog-szigetre, és ott rengeteg vízimadarat lehet látni. Az egy hónappal korábbi hortobágyi kirándulás élményeitől belelkesülve elhatároztam, hogy mindenképpen el kell mennünk erre a madárleső hajókázásra, hiszen Velence közel van (mármint Budapesthez, ahol nyáron dolgoztunk), egy nap alatt meg lehet ejteni egy ilyen kirándulást, strandolással egybekötve (még mindig hőség volt...), és különben is Velencén lakik az egyik jóbarátunk, meglátogatjuk őt is.

A Kondás-tónál befejeződött a földút, elérkeztünk egy T-elágazáshoz, találomra balra indultunk tovább, a következő madárleshez. Útközben jobboldalt valamilyen állat csapását láttuk, valami egy kb. 60 centi széles ösvényt tört magának a tó vize felé a nádasba - igazából bármi lehetett, de szeretném azt hinni, hogy vidra volt. A halastavaknál a táblák szerint élnek vidrák, és mintha valami könyvben láttam volna ehhez hasonló vidracsapást képen.

 Tavaly június végén, a legnagyobb rekkenő dögmelegben, vizsgaidőszak után pár nappal látogattunk el a hortobágyi halastóhoz. Az aznapi élmények akkora hatással voltak rám, hogy ezután kezdtem el fokozottan érdeklődni a vízimadarak iránt. A Hortobágy - bár még bőven van rajta felfedeznivaló - kedvenc tájaim egyike.

A Hortobágy-halastó vasútállomástól pár perc sétára található a mesterséges halastavakhoz vezető Öreg-tavi tanösvény bejárata és a nemzeti park által üzemeltetett kisvasút kezdő állomása. Az enyhén lepukkant MÁV-állomás és a kisvasút állomásának épülete közötti úton baloldalt egy nagy, fehér, kissé omladozó épület eresze alá több tucat (szerintem kb. 100) fecskefészek van tapasztva. Körülöttünk rengeteg fecske keringett és csivitelt, az út jobboldalán lévő kisebb tisztásra és útmenti pocsolyák környékére szálltak. Itthon kinagyítva a képeket, szerintem molnárfecskék voltak. A képen a fészkeknek csak töredéke látszik.

 Ezt a blogot elsősorban a magam kedvéért hoztam létre. Az elmúlt 2-3 évben sok szép emlék gyűlt össze kirándulásaink, természetjárásaink során, amiket most ebben a blogban leírva szeretnék felidézni és újra átélni. A régebbi kirándulásokat hasraütés-szerű sorrendben tervezem ide feltölteni, de remélhetően a nyáron újabb élményekkel fogok gazdagodni, ezeket igyekszem majd minél előbb leírni.

Különösképpen nem érdekel, hogy hányan olvassák a blogot, mivel elsősorban magamnak írom le ezeket, de ha valaki esetleg rátalál erre a blogra és bármi hasznos információt talál, ami a kirándulásainak megtervezését segíti, vagy kedvet kap esetleg arra, hogy valamelyik általam bemutatott tájat felkeresse, külön örülök. Kommentelni, kérdezni lehet nyugodtan.

A blogra sok képet tervezek felrakni. Előre bocsájtom, nem vagyok valami nagy fényképész, kérlek, ne kössetek bele a képeim minőségébe - rendszerint csak össze-vissza kattintgatok, egyelőre nem célom a művészi megörökítés. Középtávú terveim (2-5 év) között szerepel többek között egy profibb fényképezőgép beszerzése és egy természetfotó-tanfolyam elvégzése.

Biológus (botanikus, zoológus, ornitológus...) sem vagyok, csak szimplán érdeklődöm a Kárpát-medence élővilága (különösen a madarak, azon belül pedig főleg a vízimadarak) iránt. Ha valamelyik képen szereplő állatot, növényt esetleg rosszul vagy bizonytalanul azonosítok be, ne habozzatok kijavítani.

Magamról röviden, ha bárkit érdekelne: 22 éves közgazdász hallgató vagyok a BCE-n. Már kisgyerekként érdeklődtem az állatvilág iránt, aztán ez az érdeklődés a kamasz éveimben kicsit háttérbe szorult. Alapvetően szeretem Budapestet, de amióta itt élek (lassan 4 éve), egyre gyakrabban vágyom ki a zöldbe, ahol nyugalom van, nincsenek emberek, kocsik, kutyaszar, stressz, viszont csend van, nyugalom és friss levegő. Legnagyobb élmény ilyenkor, ha valamilyen nagyobb vagy számomra érdekesebb állattal is találkozunk (ami ritkán fordul elő). Leginkább a barátommal kettesben szoktam menni kirándulni.