Nem utálom a telet, de január vége-február idején mindig kezd belőle egy kicsit elegem lenni, persze gondolom, a legtöbb ember így van ezzel. Ilyenkor mindig rám tör egyfajta ábrándozós-nosztalgiázós érzés, várom a tavaszt, a szép időt, a fák kizöldülését, és az elmúlt évek tavaszi-nyári fotóit nézegetem. Most például legszívesebben annál a Tisza-holtágnál lennék, ahová minden évben ellátogatunk.
Kifeküdnék a fűbe a napra, és hallgatnám a természet hangjait. Milyen jó volt tavaly nyáron is itt feküdni, távol a városi zajoktól. Két horgász, egy kis srác meg az apja ültek a túlsó parton a bokroknál, csendben pecáztak, rajtuk kívül sehol senki. A barátommal nekidőltünk a töltésnek, és néztük, ahogy egy jégmadár, tíz-tizenöt méternyire tőlünk, a vízbe lógó ágakról lesi a kis halakat. Nemsokára csatlakozott hozzá még egy, majd egy harmadik is. Legalább félórán keresztül figyelhettük, ahogy néha bevágnak a vízbe. Prüntyögés hallatszik a víz felől, hamarosan egy csapat gyurgyalag repül el felettünk. Mivel vakítóan süt a nap, nem igazán lehet látni, mennyire színesek is ezek a madarak. Sárgarigók repkednek fáról-fára, az erdő felől egy őz riasztását halljuk, visszhangzik tőle az egész táj.
Ha végigsétálunk a holtág mentén az erdőben, szemközt mindig látunk szürke gémeket. Állítólag van egy nagyon régi gémtelep nem messze innen, az élő Tisza ártéri erdejében, 80-90 pár fészkelő madárral. Szívesen ellátogatnék egyszer oda, nagy élmény lehet őket a fészkeiknél megfigyelni, de a látogatása szigorúan tilos, fokozottan védett természetvédelmi területen van az erdő mélyén. Meg persze amúgy sem tudom, pontosan merre van. Nem baj, azért itt a holtágnál is nagyon szép.
Időnként a madarak és emlősök (őzek, egerek, pockok) mellett találkozunk mindenféle hüllőkkel és kétéltűekkel is. Kecskebéka:
De már csak 3-4 hónap, és újra ilyen szépen kizöldül és virágba borul minden, kisüt a nap, visszatérnek a költöző madarak is, és újra kifeküdhetünk a töltésre a vízivilágot bámulni.
