A Kondás-tónál befejeződött a földút, elérkeztünk egy T-elágazáshoz, találomra balra indultunk tovább, a következő madárleshez. Útközben jobboldalt valamilyen állat csapását láttuk, valami egy kb. 60 centi széles ösvényt tört magának a tó vize felé a nádasba - igazából bármi lehetett, de szeretném azt hinni, hogy vidra volt. A halastavaknál a táblák szerint élnek vidrák, és mintha valami könyvben láttam volna ehhez hasonló vidracsapást képen.

A következő madárles tetején is elidőztünk egy darabig, megettünk még egy szendvicset és nézelődtünk egy kicsit a távcsővel. Távolabb az út végén kisebb facsoport állt, szívesen elmentem volna arra is, de még szerettünk volna a a Kondás-tó másik vége fele is elmenni, úgyhogy még egy kicsit maradtunk, majd elindultunk visszafelé.

Visszaértünk a T-elágazáshoz. Itt tájékoztató tábla mutatta be a tavakon élő különféle sirályfajtákat és ragadozómadarakat. Valóban rengeteg sirály- és csérféle volt itt, tömegével repültek el mellettünk.

A Kondás-tó egyébként a legnagyobb és a legszebb a halastavak közül. A tavon egy nagyobb stég is volt, rajta leskunyhóval: itt lett volna érdemes a legtöbb időt eltölteni, de már nem maradt sok időnk a kisvasút visszaindulásáig. A stég korlátján szépen, libasorban üldögéltek a fattyúszerkők, majd amikor ráléptünk a pallóra, sorra elrebbentek.

Valami mellettünk hatalmasat csobbant a vízben, sajnos lemaradtunk róla, pedig jó nagy hal/akármi lehetett. Bementünk az elég durván madárszaros leskunyhóba, amiben füsti fecskék fészkeltek. A leskunyhó lehajtható ablakain repkedtek ki-be, nagy élmény volt ilyen közelről megfigyelni őket. A leskunyhó szép kilátást nyújtott a nyílt vízre és a zajongó madarakra, leginkább hattyúkat lehetett látni.

Egy másik fészek, a fióka feje búbja is látszik:

Sajnos vissza kellett indulnunk, de elhatároztuk, hogy ide mindenképpen visszajövünk még (meg is tettük), és célirányosan ide fogunk tartani, mert valószínűleg innen lehet a legtöbb madarat megfigyelni, vagy legalábbis innen a legközelebbről. A visszaúton még láttunk pár gémet, kócsagot, récét, egy-két ragadozómadarat elrepülni, de fényképezni már nem igazán volt erőm a dögmelegben. Még éppen elkaptuk a visszainduló kisvonatot, felkapaszkodtunk rá és visszazötyögtünk a kezdőállomásra. Útközben lőttem pár képet a bölényekről is:

Visszaérve megterveztük a nap hátralévő részét. Szerettünk volna valahogy eljutni a kilenclyukú hídhoz, hogy ott megebédeljünk, de a vonat csak több mint egy óra múlva indult, gyalog meg elég messze lett volna, ezért elhatároztuk, hogy stoppoláshoz folyamodunk. De először is egy boltot kerestünk, ahol jéghideg vizet szerettünk volna venni. Elmentünk a fecskfészkek és néhány állattartó telep mellett, a kb. 10-15 épületből álló "településen" találtunk is egy elég kis választékkal rendelkező kisboltot. Itt vettünk vizet és jégkrémet, aztán még lefotóztam a bolt előtt álló villanypózna tetején a gólyafészket. 

Visszavánszorogtunk az út szélére (még mindig nagyon meleg volt...). Gondoltuk, olvadozó jégkrémmel a kezünkben úgysem vesz fel minket senki, de azért kitettük az ujjunkat - abban a pillanatban az előzőleg előttünk elhúzott kocsi fékezett, majd visszatolatott, hogy felvegyen minket. Egy jófej, 30 körüli srác ült benne, mondta, hogy nyugodtan együk meg a hátsó ülésen a jégrémet, nem baj, ha lecsepeg... Egész jót csevegtünk útközben, az autórádióból szólt a turul-metál, mesélt a környéken megrendezendő Táltos-fesztiválról, amire ki szeretne majd látogatni. Kitett minket a kilenclyukú hídnál, ahol betértünk a csárdába. Leültünk a teraszon a piroskockás terítős asztalok egyikéhez, jó volt egy kicsit az árnyékban üldögélni, beszélgetni és jéghideg, frissítő sört inni. A hely persze nem annyira olcsó, de nem is vészesen drága, viszont nagyon kellemes hely, élő cigányzenével, muskátlival, hangulatos berendezéssel és udvarias kiszolgálással. Én túrós csuszát ebédeltem, a barátom mangalica-karajt, és ittunk pár pohár pálinkát is - szintén nem olcsó, de jó.

Itt meg is szerveztük az esti programot, felhívtam a debreceni barátaimat, hogy nincs-e kedvük este elmenni biliárdozni. Édesapám volt olyan kedves, hogy kijött értünk kocsival és hazavitt minket Debrecenbe. Azt hiszem, ez a nap életem egyik legkellemesebb napja volt, beleértve az esti biliárdozást és sörözést is, ami szintén nagyon jól sikerült. Ha más számára unalmasnak is tűnhet olvasni ezt a beszámolót, én örültem, hogy mindezt leírhattam, jó volt újra végignézni a képeket, végiggondolni és újra átélni az emlékeket. Egyedül azt sajnálom, hogy nem közvetlenül utána írtam le az eseményeket, így egy év után kicsit homályosan emlékszem a részletekre. Talán egyedül a dögmeleg volt, ami negatívum volt aznap, de így visszagondolva nem is lett volna ilyen hangulata az egésznek, ha emberi az időjárás.