A vizsgák és egyéb kötelességek letudtával júniusban egy egész hetet a nyaralásnak, pihenésnek és madármegfigyelésnek szenteltünk. Fantasztikus élményekben volt részünk, amik június 21-én kezdődtek egy egynapos tisza-tavi kirándulással.
Kedden reggel Debrecenből indultunk Tiszafüredre a 8.45-ös vonattal. Már az út is egy élmény volt, szép volt az idő, a mezőkön nyulak, őzek ugráltak, nagy volt a kísértés, hogy már a halastavaknál leszálljak. Az Ohat-Pusztakócs nevű megállóhelyen, a puszta közepén úgy egy félórát álltunk, és bár már izgatott voltam, hogy újra láthassam a Tisza-tavat, nem nagyon bántam a késlekedést. Szépen sütött a nap, gyönyörű kék volt az ég, nem volt durva kánikula, de viszonylag meleg volt, jó illatokat hozó enyhe, frissítő szellő fújdogált. A megállóhely melletti bokros-fás bozótból rengeteg madár, többek közt fülemüle hangja szólt, a szomszédos síneken egy jókora vízisikló tekergőzött. (A bejegyzés a címre kattintva folytatódik.)
Amikor leszálltunk a tiszafüredi állomáson, hirtelen nem tudtuk, merre induljunk a kinézett vízitúra kezdőpontját jelentő kikötőbe. Két éve Poroszlón voltunk evezni, tavaly pedig kocsival voltunk, ezért keringtünk egy darabig a kisvárosban, mire megtaláltuk a kikötőt, de ezt sem bántam, örültem a szép időnek és friss levegőnek (az előző hetekben elég vacak idő volt, szerencsénk volt). Megállapítottam, hogy Tiszafüred aranyos kisváros, bár az egyik udvarban lévő nő leordította a fejemet, amiért a háza előtt álló kukába merészeltem dobni egy csokipapírt (legközelebb majd a kertjébe dobom, ha az jobban tetszik neki), de egyébként csendes, nyugis helynek néz ki, sok fával és virággal, rozsdafarkúak, verebek, balkáni gerlék, örvös galambok csiviteltek és búgtak körülöttünk, a villanyoszlopokon lévő fészkekben kisgólyák nyújtogatták a nyakukat. Amikor megtaláltuk a tavat, először a szabadstrandra mentünk. Szeretem ezt a szabadstrandot, bár nem egy Acapulco Bícs, egy kicsit lepukkant, de különleges hangulata van: homokos part, körben bódék gyorskajával és sörrel, középen padokkal, az épület eresze alatt és a fagerendákon verebek és fecskék fészkelnek. Egy tavalyi kép az egyik fészekről:
Eltöltöttünk egy kis időt a padoknál, aztán elsétáltunk a nem messze lévő csónakkölcsönzőbe. Több kikötő is van itt egymás mellett, azt hiszem, mi a Városi Kikötőbe mentünk, ahol egy éve is voltunk. Itt is és a legtöbb kikötőnél is párszáz forint/óra árért lehet négyszemélyes kenut bérelni, két személynek is simán megéri, négy embernek meg pláne fillérekre jön ki. A személyzet jófej, tippeket is adnak arra nézve, hogy merre menjünk, most is figyelmeztettek, hogy a Szartos holtágon eléggé fúj a szél (így is volt). Tehát kenuba szálltunk, és elindultunk az eddigi leggyönyörűbb vízitúra-útvonalon, ahol eddig valaha mentem: a Füredi-Holt-Tiszától indulva keresztül a X. öblítőcsatornán, egy rövid szakaszon az élő Tiszán (a folyón), majd a Nagy-Morotva és Szartos nevű holtágakba és vissza. Aki szeretné ezt a nem túl hosszú túrát végigcsinálni, annak a Cartographia Tisza-tó turistakalauz térképet ajánlom, most nincs ugyan kéznél, de ha jó rémlik, a 2-es túrát csináltuk meg úgy a háromnegyedéig, majd vissza (fontos volt, hogy ugyanoda érjünk vissza). Az alábbi műholdképen a barna vonal jelöli kb., hogy merre mentünk, de nem túl pontos:
Már az öbölben is úszkáltak búbos vöcskök, néhány bakcsó és nagy kócsag repült el felettünk a szemközti sziget irányába. Áteveztünk a híd alatt, rátértünk a mesterséges, de természetesnek ható X. öblítőcsatornára, itt a hídnál füstifecskék repkedtek körülöttünk egész közel. Már rögtön a szakasz elején több kerek lyukat láttunk a meredek homokpartfalban, olyanokat, amelyekben partifecskék, gyurgyalagok és jégmadarak laknak, de madarat nem láttunk. Elképzelhető, hogy már régen lakatlanok voltak az üregek, nem úgy tűntek, mint amiket frissen vájtak. A himbálózó kenuból csak ezt az életlen képet tudtam készíteni:
Szépen ráérősen eveztünk tovább a csatornán. Az elején még volt néhány motorcsónak és más kenusok, de nem volt nagy a forgalom, csend volt és nyugi, csak a rovarok búgtak és a madarak szóltak a part menti erdőből: erdei pinty, fekete rigó, zöldike, harkályok, sárgarigó, búbos banka. A csatorna itt viszonylag széles volt, mindkét partján sűrű erdővel, az öreg, kiszáradt fákat benőtte a borostyán és liánok lógtak le róluk, a fák koronája és a bokrok ráhajoltak a víztükörre. 
Végre eljött, amire április óta vártam: emberektől és nyüzsitől mentes, idilli tájon evezgetni, mindenhonnan madárének szólt körülöttem, bár olyan sűrű volt az erdő, hogy egy-két átrepülő fakopáncson és gémen kívül nem nagyon lehetett semmit sem látni. Egészen addig, amíg kb. 5 méterre a kenu orra előtt keresztben egy gyönyörűen szikrázó kék drágakő, egy jégmadár el nem húzott előttünk :) Még el is csippantotta magát útközben a köszöntésünkre. Bár csak egy pár pillanatig láttuk, igazán boldog voltam, korábban még sosem láttam jégmadarat. Élőben még sokkal élénkebb és csillogóbb a kék háta, mint a képeken.
Egy-két kilométer után kiértünk a nagy Tiszára. Folyásirányba, azaz balra fordultunk, és elindultunk a folyón. Kicsit szeles volt az idő, szép volt, de itt sok érdekes dolgot nem láttunk. Úgy egy kilométer után a folyó túlpartján, jobb oldalt egy kis bejárat nyílt a fák közt egy szűk csatornára, amire rá kellett térnünk. Innentől kezdve már tényleg senkivel sem találkoztunk, cúg sem volt, és a 33-as út hídjának forgalma sem hallatszott be ide. Ez az Aponyháti öblítőcsatorna viszonylag szűk (keskenyebb, mint a X. öcs.), az elején napsütéses, vízinövényes, kellemes kis szakasz.
Ahogy előre haladunk ezen a csatornán, egyre szűkebbé és egyre kanyargósabbá válik. Még a nem túl szűk, a fenti képhez hasonló szakaszon jártunk, amikor az egyik kanyarba befordulva azt láttuk, hogy az egyik part menti fáról egy nagy madár rugaszkodik el és repül arrébb egy másik fára - egy gyönyörű fekete gólya volt! Egy villanásnyi időre láthattuk csak, aztán elnyelte a sűrű lomb, a barátom kételkedett is benne, hogy tényleg fekete gólya volt, de aztán fél perc múlva újra előbújt rejtekéből, sőt, a fejünk fölé repült, és ott kezdett el körözni. Perceken keresztül láthattuk, ahogy szinte pontosan felettünk, majd lassan távolodva tőlünk, nem túl magasan köröz felettünk. Amikor kanyarodásnál oldalt döntötte a szárnyát, a fekete háta szikrázva csillogott a napon. Fantasztikus madár a fekete gólya, régóta vágytam már arra, hogy találkozzak vele.
Feldobódva eveztünk tovább. A következő szakaszon alig 2-3 méter széles volt a csatorna, vadregényes, árnyas, kanyargós, szűk alagútban mentünk, ahol a fák és bokrok teljesen ráhajoltak a vízre és a fejünk fölött összeborultak. Azt hiszem, ez a szakasz volt a legszebb, bár elég erős volt a mezőny az egész túra alatt.
Tényleg olyan érzés volt, mintha dzsungelben jártunk volna.
Az élvezetes, lassú evezés után kiértünk a patkó alakú holtágra, a Nagy-morotvára. Itt is egyedül voltunk szerencsére, leparkoltunk a part mentén egy kisebb öbölben, megettük a szendvicseinket, és néztük, hogyan repkednek körülöttünk a fattyúszerkők, bakcsók, szürke gémek, üstökös gémek.
Bár a szél elég erősen fújt, viszonylag sok időt töltöttünk el itt nézelődve, mielőtt továbbindultunk volna. Innen már alig száz méter lehetett a Szartos holtág, de elég nehéz volt a nagy huzatban evezni. Ezért nem is jártuk be a holtágat, éppen csak kikukkantottunk a nyílt vízre, amit végig sulyommező és sárgán virágzó vízitök borított. Az erős szél bele is vitt minket a sulymosba, csak kínszenvedve sikerült kikecmeregni belőle. Hamarosan vissza is fordultunk, és ugyanezen az úton visszamentünk a kikötőbe. Bár természetesen visszafelé is ugyanolyan szép volt a táj, újabb érdekességeket már nem láttunk, csak a "szokásos" madarakat (főleg gémfélék). A folyásiránnyal szemben evezni a nagy szélben pedig szintén elég vergődősre sikerült, alaposan lefáradunk, de összességében megérte a túra az alkalmankénti rövid szenvedést.
Ha jól emlékszem, összesen valamivel több, mint 3 órát eveztünk. Ez volt a harmadik, és egyben legszebb vízitúránk a Tisza-tavon. Jövő nyáron remélem, összejön egy több napos tisza-tavi kirándulás is, amikor hajnali evezős túrára is el tudunk menni, plusz egy biciklis kirándulást is bele tudunk iktatni.
A kikötőből visszasétáltunk a szabadstrandra, ahol az egyik büfében ettünk valami rántotthúsfélét, és kitaláltuk, hogy hogyan tovább. Innen ugyanis az Egyek-Pusztakócsi mocsarakhoz kellett eljutnunk, de erről majd a következő bejegyzésben írok.
