Kezdek rájönni arra, hogy budapesti lakosként sem kell túl messzire menni ahhoz, hogy kikerüljünk a természetbe, vagy a házigalambnál és feketerigónál némileg "különlegesebb" madarakkal is találkozhasson az ember. Eddig azt gondoltam, a "nem messze" a Pilist jelenti vagy esetleg a Budai-hegységet, de a Margitsziget is igazi kincsesbánya a madarak fellelhetőségének szempontjából, de még a majdnem-belvárosi társasház belső udvarán is találkozhat az ember egy-két váratlan példánnyal :)
Ezen a télen eddig háromszor voltunk hosszabb sétán a Margitszigeten, egyszer nagy hóban-nagy hidegben, egyszer szép napsütéses időben, egyszer pedig hó nélkül-hidegben. Sétáink titkon remélt célja mindháromszor az volt, hogy a szigeten lakó macskabaglyot felkutassuk, aminek hollétéről a birding.hu segített tájékozódni, és ezáltal újabb fajjal bővüljön az eddig megfigyelt és beazonosított madarakról szóló listám. A bagoly mellett - amelyek a tavaly nyári debreceni bébibagoly megfigyelése óta a kedvenceim közé tartoznak - természetesen egyéb madarakat is szerettem volna látni, többek közt jégmadarat, amely állítólag télen gyakran megfigyelhető a margitszigeti japánkert melegvízű tavacskájánál (a sziget Árpád-hídhoz közelebb eső részén), amint a be nem fagyott tónál kis halakra vadászik, valamint szerettem volna látni zöld küllőt, hegyi fakuszt és más madarakat is, amikről korábban olvastam, hogy fellelhetők a szigeten.
A decemberi, nagy hóban-nagy hidegben történő sétánk alkalmával elég hideg és kihalt volt a sziget. Tömegével láttunk vetési és dolmányos varjakat, amint a fákon gubbasztottak, valamint milliónyi sirályt, amik a lezárt strandfürdőnél gyülekeztek. A japánkert tavacskájánál néhány tőkés réce pár úszkált, illetve egy vörösbegy keresgélt a tó partján. A kismadár nagyon barátságos, sőt, kíváncsi volt, nagyon közel (1-2 m) engedett magához minket, szabályosan pózolt nekünk, mintha élvezte volna, hogy őt figyeljük. Egy fiatal család is fotózkodott a tavacskánál két gyerekkel, hozzájuk is odarepült, de ők nem nagyon törődtek vele. Még egy nagyobb csapat fenyőrigót is láttunk a tó körüli fákon repkedni, de mást nem nagyon sikerült megfigyelni.
A "tavaszi" időjárásban megejtett sétánk januárban sokkal sikeresebb volt. A sziget Budához közelebb eső részén, de nem teljesen a parton sétáltunk felfelé az Árpád-híd irányába. Gyönyörűen sütött a nap, tényleg olyan volt, mintha április lenne. Kisebb madarak röpködtek erre-arra, én pedig - korábbi gyakorlatommal ellentétesen, amikor egyszerűen csak figyelmen kívül hagytam a kisebb énekesmadarakat - leálltam alaposabban tanulmányozni és a nálam lévő határozókönyv segítségével beazonosítani őket. Korábban nem nagyon érdekeltek az énekesmadarak, hiszen inkább a vízimadarak álltak érdeklődésem középpontjában, de mostanában egyre inkább kezdek figyelni rájuk is, bár tudásom még messze nem kielégítő róluk (nem mitha a vízimadarak terén olyan nagy szakértő lennék, de lényegesen többet olvastam róluk korábban). És hirtelen mit láttam meg az egyik fa törzsére rárepülni...? Egy barnás-szürkés színezetű madárkát, hátán olyan mintával, mint a fa kérge, görbe csőr, mászik felfelé a fatörzsön - egy fakusz :) Előkaptam a madárhatározót is, persze a madár nem állt meg egy helyben és fordult körbe, hogy alaposan megfigyelhessük, de majdnem 100% biztos vagyok benne, hogy fakusz volt. Állítólag a két fakuszfajt, a hegyi és a rövidkarmú fakuszt a szakértőknek is nehéz megkülönböztetni, úgyhogy ráfogom erre a madárra, hogy hegyi fakusz volt, és megelégszem ennyivel. A madarat egész sokáig és egész közelről sikerült megfigyelni, de folyamatosan mozgott, kúszott felfele a fatörzsön, átröppent egy másik fára, aztán egy harmadikra... követtük volna tovább, de ekkor egy nagyon, nagyon apró madárka repült az előttünk lévő fára, így inkább őrá kezdtem koncentrálni. Nagyon pici volt, egyből beugrottak a királykák, mint Európa legkisebb madarai. Persze ő sem maradt nyugton, fáról-fára ugrált, de egyszer egy másodperc töredékére sikerült megpillantani a feje búbján végighúzódó citromsárga csíkot - tehát egy sárgafejű királykával találkoztunk. Egy ideig figyeltük, a hangját is hallatta, nagyon halkan csipogott, aztán elrepült.
Más új fajjal aznap nem sikerült találkozni, de én elégedett voltam. Legközelebb egy héttel ezután, január 29-én mentünk ki a Margitszigetre, de előtte még történt valami érdekes itthon is. Kora délután volt, kint ültünk az erkélyen, ami egy viszonylag nagy, zöld udvarra néz, öreg fákkal (köztük egy hatalmas fenyőfával) és bokrokkal, valamint sok madárral, főleg cinkefélékkel, rigókkal és galambokkal, illetve tavaly télen egy sérült héja tojó is tiszteletét tette az udvaron (valószínűleg áramütés érhette, két napig gubbasztott a fenyőfán, a második napon kihívtam valakit az MME-től, aki elvitte az állatkertbe). Szóval, kint ültünk az erkélyen, a madarak a szokásos módon csiripeltek, röpködtek a fákon és az etetőkön, amikor hirtelen mindegyik egyszerre rebbent fel. Csak néztünk, hogy mi van, amikor villámgyorsan három madár húzott el közvetlenül előttünk. Az egyik, egy cinkeféle bevágódott az alattunk lévő bokorba, egy rigó hihetetlen gyorsasággal a fenyőfa rejtekébe vágott be, a harmadik pedig, amelyik a rigót üldözte, leereszkedett a távolabbi gesztenyefára. Akkor esett le, hogy mi történt, amikor jobban megnéztük az üldöző madarat - egy hím karvaly volt! Pár percig ott ült a fán, aztán ráérősen elrepült előttünk, hogy rászálljon egy másik fára. Ott is mutogatta magát pár percig, aztán elhagyta a belső udvart. Hihetetlen élmény volt megfigyelni, ahogy rávágott a madarakra, mégha nem is kapott el semmit.
Jó hangulatban indultunk el a Margitszigetre. Hidegebb volt, mint egy héttel előtte, kisebb volt a nyüzsgés is. Viszont sikerült felfedezni a macskabagoly odvát! Fent ült az odú szélén a magasban és behúzott nyakkal aludt, meg sem mozdult, csak amikor közvetlenül a fa alá mentünk. Ekkor mintha felébredt volna, minket bámult úgy egy percen keresztül, aztán békésen visszaaludt (vagy legalábbis megint behúzta a fejét és lecsukta a szemét). Az arcát a távcsővel is alig lehetett kivenni, távcső nélkül pedig csak egy barnás-vöröses gombócnak tűnt az egész, elég magasan ült. Egy ideig még vártunk, hátha megmoccan, de nem nagyon akaródzott neki, úgyhogy tovább indultunk a japánkert felé. A tavacskánál persze most sem láttunk jégmadarat, de megint megmutatta magát a barátságos vörösbegy, valamint a tavon a szokásos 4-5 tőkés réce között egy kisebb, színesebb kacsa is úszkált, amíg valami zajra egyszerre mindannyian el nem húztak. Itthon beazonosítottam, egy hím csörgő réce volt. Visszafelé a kezdődő szürkületben a bagoly még mindig ott ült mozdulatlanul az odú szélén.
Másnap reggel egy utazás miatt korán keltem, 8 körül kiültem az erkélyre, hogy elszívjam a reggeli cigimet (tudom, fújj, fújj...). Még félig aludtam, nem nagyon volt mozgás az udvaron, csak néhány varjú ugrált a fákon, amúgy kihalt volt minden. Egyszer csak az egyik távolabb lévő fán az egyik odaszálló varjút valami nagyobb, szürkés madár kergette arrébb, de sajnos nem sokat láttam belőle, mert a fák takarásában volt. Vártam egy kicsit, hátha többet láthatok belőle, amikor a nagy szürke madár a fáról a kerítésre ereszkedett, ami az udvart a szemközti háztömbtől kb. középen elválasztja. A madár egy héja (vagy tojó karvaly) volt, karmaiban egy halott rigót vonszolt, amit valószínűleg percekkel azelőtt kaphatott el, hogy kiültem volna az erkélyre. Egy ideig bámészkodott, aztán elkezdte tépni a rigót. Gyorsan beszaladtam a távcsőért, szerencsére még ott ült akkor is - meg még több mint másfél óráig. Nem ültem kint végig, félóra után, amikor már majd' odafagytam az erkélyre, bejöttem, de még többször kilestem, hogy ott van-e még. Néha percekre abbahagyta a kajálást, ilyenkor csak ült ott, és nézelődőtt. Azt is pont láttam, amikor elhagyta az udvart, a varjak tisztes távolságból követték. Nem vagyok biztos benne, hogy héja volt, az előző napi hím karvalyt könnyen be tudtam azonosítani mérete és kicsit vöröses mellkasa alapján, de ez nagyobb volt, és a mellkasa szürkén keresztben csíkozott, mint a héjának és a karvaly tojónak. A mérete alapján inkább héja lehetett, és egy évesnél idősebb, a tavalyi sérült héjával ellentétben, aminek a mellkasán a fiatalokra jellemző barnás, hosszúkás pettyek voltak. Szóval ez egy idősebb héja, talán hím lehetett, mert a tavalyi tojónál valamivel kisebb volt.
Érdekes, hogy két egymást követő nap két ragadozómadár is a mi belső udvarunkat választotta vadászterületének. Kicsit tartottunk attól, hogy ezután elszoknak innen a kisebb madarak, de azóta is elég sok van belőlük, a szomszédok rendszeresen etetik-itatják őket. Karvalyt/héját azóta nem láttam itt.
És egy szép nagy közhely a végére: nyitott szemmel kell járni, és nem nyafogni azon, hogy tél van, és nincsenek itt a vízimadarak (vagy legalábbis a jórészük), mert nem csak nyáron, és nem csak a Hortobágyon lehet érdekességeket látni.
